2012. november 2., péntek

A változásról, meg a háromszázhatvan fokos fordulatról...

Talán minden akkor kezdődött, amikor a barátnőmmel beültünk a moziba megnézni egy filmet. Bár nem gondoltam volna, mégis hatással volt rám. Akkoriban nem éppen ott tartott az életem, ahol szerettem volna, hogy tartson. Utólag persze mosolygok rajta, hogy már másnap elkezdtem tervezni az utazásomat.

Toszkánában úgy éreztem magam, mintha otthon lennék. Előre éreztem, hogy így lesz. Nagy élmény volt, imádtam.



Amikor elindultam, még magam sem gondoltam, hogy a firenzei dóm lépcsőjén magyar szavakat fogok tanítani; ahogy azt sem, hogy haza térve egy másik városban folytatom az életem. 
Pár hét múlva már Budapesten találtam magam. Magam mögött hagytam mindent, de nem bántam meg. Voltak könnyű és nehéz pillanatok. Közben sokat tanultam magamról. 


Igazából észre sem vettem, hiszen egy szempillantás alatt következett be az életemben az a bizonyos háromszázhatvan fokos fordulat. Különös, hogy a fővárosba kellett költöznöm ahhoz, hogy rám találjon a boldogsággal fűszerezett vidéki életem. 




Beköszöntött az ősz és jött az újabb költözés. Bevallom  megszámoltam, ez pontosan a 11. hely, ahol lakom és biztosan lesz 12. is. De végre otthon vagyok és már csak ez számít.

Jó ideje nem írtam már bejegyzést ide a blogra. Ahogy az életem megváltozott, most a blogom is új "ruhát" kapott. És számíthattok a folytatásra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése